Így utazhatsz és nyaralhatsz egy hétig a horvát tengerparton 39 ezer forintból

2015. március 10. - Ruman Miklós

Sokan úgy vélik, egy külföldi nyaralás/kirándulás komoly pénzösszeget igényel, holott ez sok esetben egyszerűen nem igaz. Most megmutatom, hogyan élvezheted az életet egy hétig a horvát tengerparton akár már 39 ezer forintért és ebben az összegben benne van a szállás, étkezés és az oda és vissza út is!

A célterület az arisztokrácia fellegvára, a horvát Monte Carlo-ként emlegetett Opatija és környéke. 

image_1.jpg

UTAZÁS

 Az Isztriai-félszigetet célszerű autópályán keresztül megközelíteni. A magyar, 10 napos autópályadíj személyautóra alacsonynak mondható, ezen nem érdemes spórolni, vegyük meg. Horvát oldalon más a helyzet. Itt fizetőkapus rendszer működik és elég húzós az ára. Akik szeretnek vezetni, azoknak azt javaslom, hogy a zágrábi elkerülő után fő úton folytassák az utat a helyek közt kanyargó szerpentineken, gyönyörű kilátásokban és hegyi falvakban gyönyörködve. Az én véleményem, hogy maga az utazás is öröm, nem csak maga a nyaralás. Akik szeretnének gyorsan túljutni az utazáson, azok inkább fizessék meg az autópályát. 

 Ha alacsony, 6-8 liter fogyasztású autóval megyünk, az üzemanyag költség 4 főre elosztva meglepően vállalható mértékűnek fog bizonyulni. A táv oda-vissza kb. 1000 km, ha azonban beleszámolunk egy kis helyi utazgatást is (miért ne tennénk), akkor 1400 km. Összesen 70-80 liter üzemanyagból (4 főnél fejenként 17-20 liter) megvan az egy hetes nyaralás utiköltsége.

SZÁLLÁS

 A horvát tengerpart mentén temérdek szálláshely közül választhatunk. Az árak barátságosak, azonban most összesen 39 ezer forint büdzséből nyaralunk, az élményekre fókuszálva, nem pedig a több csillagos hotelszobákra. Ebből a költségkeretből egy kellemes tengerparti kempinget nézzünk ki magunknak. Mivel úgyis csak aludni használjuk majd a szállást, ezért egy kalandos sátrazós hely bőven elegendő lesz. Amennyiben a kemping valamilyen okból nem lehet opció, a különböző szállásfoglaló oldalakon már találunk kiadó szobát vagy apartmant 4000 Ft/fő/nap-tól.

 Én meleg szívvel tudom ajánlani az Opatija mellett, Icici kisvárosában elhelyezkedő Rivijera Opatija kempinget (http://www.rivijera-opatija.hr/en/about-us.html). A domboldalon elhelyezkedő, több szintes, fás-füves környezetben, kilátással a tengerre, ingyenes wifivel és rendkívül baráti áraival egy remek hely egy tengerparti kempingre. Mint ahogy a legtöbb helyen, itt is külön kell fizetni a sátorhelyért, a kocsihelyért és a személyekért. A vizesblokk és a wifi benne van az árban. Egy kocsinak két sátorral négy személyre körülbelül 2500Ft/fő árban jön ki.

image.jpg

ELLÁTÁS

 A tengerparti árak a magyarországi árakhoz képest magasak. Az alkoholos italoké akár a többszöröse is lehet. Költségkímélő módszernek azt javaslom, itthon vásároljatok be például italból és konzervekből, hacsak nem akarjátok kajára költeni a pénztárcátok tartalmát. A tengerparton főként kisbolttal, illetve néhány közepes bolttal találkozhatunk. Pékáruk bármelyik napszakban beszerezhetők, persze csak a bolt nyitvatartása alatt. Kissebb-nagyobb étteremmel is minden sarkon találkozhatunk, a kisebb hamburgerezőktől egészen a tengeri herkentyűkülönlegességeket kínáló vendéglátóhelyekig.

 Akinek a bakancslistáján szerepel a napágyban fekvő, koktélozós kép, az sem fog csalódni, mert itt megteheti. 

LÁTNIVALÓK

 Nos, a látnivalókból itt nem kell szűkölködnünk. Kezdve Opatija városával, arisztokrata villákkal és hatalmas pálmafákkal tűzdelt sétálóútjaival és hatalmas angolparkjaival. Különleges, lüktető hangulata van, nappal pörgős életével, a sportautók hangjának duruzsolásával, esténként pedig a parton lévő zenés fesztiválokkal nem véletlenül hivják a horvát Monte-Carlónak. Innen indul a híres Lungomare-sétány, mely a tenger mellett vezet végig 12 km hosszan. Este romantikusan kivilágítva vezeti a kalandra vágyók lépteit.

image_4.jpg

Rijeka, a volt magyar kikötőváros (Fiume). Érdemes egy fél napot itt is eltölteni, a kikötőben, a híres bevásárlóutcában a Korzon. Ezeken kívül múzeumok és egy hegyoldalba épített vár is segít a programválasztásban.

Icici-ben, a kemping mellett találkozhatunk egy hatalmas yacht klubbal, hozzávaló sportkocsikkal, gyönyörű villákkal és kellemes strandokkal. Az esti tengerparti zenés rendezvények sem maradnak ki a kínálatból. A szomszédos Lovran-ban a történelmi városrész szűk utcái és régi épületei gyönyörködtetik a szemet. 

Autóval vagy busszal érdemes ellátogatni Moscenicka Draga-ba a gyönyörű strandja és különleges, színes épületei miatt, valamit Brsec-be, mely egy igazán egyedi hangulatú, sziklaszirtre épült falu, egy eldugott helyen lévő kápolnával és szintén eldugott stranddal. Mindkettőt érdemes megkeresni, egy életre szóló élmény lesz.

image_2.jpg

A kirándulni vágyóknak a tengerparti városok "felett" helyezkedik el az Ucka Nemzeti Park, hegyekkel, vízesésekkel és kanyonszerű természeti képződményekkel várja a kalandorlelkű természetjárókat.

Akik további látnivalókra vágynak, a félsziget déli részén elutazhatnak Rabac, Labin vagy Pula városába, illetve a félsziget belsejébe is, ahol Hum, a világ legkissebb városa található.

image_3.jpg

ÖSSZEGZÉS

Egy hetes, életre szóló élmény vár rád, mindez egy wellness hétvége árából. Ha akarod, egy igazán tartalmas hetet, vagy ha úgy szeretnéd, egy laza, pihenős, napozgatós egy hetet tölthetsz el az Adriai-tenger partján. A vendéglátósok rendkívül kedvesek, szívesen adnak útbaigazítást is (vagy akár jeget a sziklamászás közben szerzett sebedre), a parton végig ingyenes wifi található, és a strandok is ingyenesen látogathatók. Utazó szempontból nagyon vonzó terület, érdemes egy hetes kalandozásra és élménygyűjtésre, akár rokonokkal, akár barátokkal.

A bejegyzés trackback címe:

https://rumanmiklos.blog.hu/api/trackback/id/tr326150328

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

queenlly 2015.03.10. 19:15:59

előrebocsátva, hogy imádom Horvátországot, bár pont azt a részt nem, pontosítanék:

a szállás önmagában (a linkelt árak alapján) 20000 forint
a benzinár (idei áron) 10000 forint
aki nem autópályán megy, az benzint fogyaszt még, ha autópályán az újabb 10000 ft.

szóval a 39000 forintból sehogy nem jön ki, és megjegyezném, hogy a belépők nagyon nyugati áron vannak...

ElChe · http://bigblue.reblog.hu/ 2015.03.10. 19:22:23

Szerintem nagyon nem mindegy, mikor utazik az ember. Nyilván az elő-utószezoni árak jóval kedvezőbbek. És ha már kemping, érdemes szétnézni az arrafelé szokványos mobilházas lehetőségek között is, amelyek egy hétre egész megfizethetőek, és mégsem sátrazik az ember. Szóval tájékozódás és szervezés után tényleg van mozgástér... Ilyen mobilházakban én is ellennék egy hetet.
www.divecenter.hu/downloads/camping_adriatic6.html

Ruman Miklós 2015.03.10. 19:30:38

@queenlly: Az árakat nem osztottad el négy főre. Uti ktg pályadíjak sátordíj stb. Ha megteszed kijön a matek.

Ruman Miklós 2015.03.10. 19:33:01

@queenlly: Belépőkkel pedig mi sehol nem találkoztunk, igaz a múzeumba nem mentünk be Rijekába.

queenlly 2015.03.10. 19:57:33

a camping főszenzonban mai árfolyamon 11200/nap
utiköltség 2014es benzinárakkal 8l fogyasztással 10000/fő
+ matricák

ha nem mentek be semmilyen múzeumba/akváriumba/várba, akkor érthetően nincs belépő

azért, ha már lemegy az ember odáig, csak megnézi a látnivalókat...

vittore 2015.03.10. 20:57:42

Lehet menni stoppal is, padon is lehet aludni és a Tescos kétszersült is kihúzza egy hétig. Simán meg lesz az egy hét egy ötösből is!
Az egész cikk egy kivitelezhetetlen, elméleti számításokon alapuló marhaság.

danpress 2015.03.10. 22:02:20

szupi nyaralás, otthoni halkonzerven, sátorban.
még lehetne olcsóbb, ha minden este máshol alszotok sátorban, amíg el nem zavarnak és a kukából kajálni.
tök buli. :D

Ruman Miklós 2015.03.10. 22:24:21

@vittore: Nem értem ezt a hozzászólást mennyi gondolkodás előzte meg. Én több ilyen utat is szerveztem utazásszervezői tapasztalattal, és egyáltalán nem nélkülöztünk. Nyilván nem 35-50 éveseket vittem és nem is elkényesztetett panelpatkányokat. A cikk egyértelműen annak szól, aki szeretne eltölteni egy remek hetet a tengerparton lazulva és utazgatva. A kényeskedőknek ott vannak a hotelek ésatöbbi...

Ruman Miklós 2015.03.10. 22:28:00

@danpress: Lehet, hogy te ehhez vagy szokva és talán neked az lenne a buli, de a cikk olvasása után nem nehéz agymunka összerakni, hogy nekem/nekünk nem...

jet set 2015.03.10. 23:44:49

@Ruman Miklós: Nem a kényeskedők szállnak meg hotelben, apartmanban, hanem akinek nem a földön alvás jelenti a nyaralást. Autóstoppal kanapészörfölve tök ingyen is lehet nyaralni.

Aston Kanál 2015.03.10. 23:49:59

A nyaron pont Horvatorszagba tervezunk menni, igy orultem, hogy raakadtam erre az irasra. Kivancsisagom alabbhagyott, mikor az derult ki, hogy ha leosztom 3-4 fore a koltsegeket, akkor kijonnek ezek a szamok. En a feleseggel es a gyerekkel mennek, szoval leoszthatom en, de attol meg egy kasszabol kell allni. Tovabba egy ket es fel evessel nem fogok satorozni. Ez az iras nem nekunk szol... Inkabb maradunk az eredeti tervnel, es a nagyobb koltsegvetesnel :).

kzolika 2015.03.11. 04:06:53

Valakinek van pénze olyan autóra, amivel bátran el lehet indulni Horvátországba, de nem akar / tud legalább egy apartmant megfizetni?

portugéza 2015.03.11. 08:20:58

Horvátországban kevésbé vagyok járatos, de úgy tűnik, bizonyos korosztálynak, bizonyos élethelyzetben lenne így jó a nyaralás. A címe lehetett volna: olcsón kempingezni Horvátországban.

Aki viszonylag olcsó adriai nyaralást szeretne, ajánlom Montenegrót. Igen-igen, messzebb van, de megéri. 8-10 EUR/fő/éjtől vannak szállások főszezonban. Magyarországról nem kell telepakolni a csomagtartót, annyival nem drágábbak a bolti árak, sőt! Szolgáltatások Horvátországhoz képest olcsók (hajókázás, idegenvezetős buszos túrák, étterem, stb.), persze ez régiónként változhat. Ár-érték szempontjából még jobb Albánia.

Használj helyesírás-ellenőrző programot. A gyors gépelésnek tudom be a "kissebb", "elkényesztetett" remekeket.

Phteven 2015.03.11. 08:30:23

Sok évnyi tapasztalattal a hátam mögött kijelenthetem, hogy ha az ember nem ragaszkodik a tengerparti apartmanhoz, akkor ugyan annyiba kerül az apartman, mint a kemping. Vagy olcsóbb. És akkor van ágy, fürdőszoba, konyha, nyársaló, stb.

Az meg hogy konzerven élni egy hétig, a fillérbaszás netovábbja. Van az a mondás, miszerint az ember addig nyújtózkodjon, ameddig a takarója ér. Persze ha valakinek pont ez hiányzik, az csinálja!

Csokis · http://csokis.blog.hu 2015.03.11. 08:58:03

@Aston Kanál: Pedig nem teljesen elvetemült a számítás. Oké, ez az abszolút fapados, de efölött nem sokkal is van élet. Most csekkoltam le a valamar.com-on a 2*-os apartmant, ahová mi megyünk. Ha nem iskolás korúak még a gyerekek, lehet menni június elején, amikor már jó az idő és még olcsó az apartman. 7 éjszaka 4 főre 287 EUR, azaz kb. 22 000 Ft/fő. És akkor ha spórolni akarsz, főzhetsz magadra (tapasztalatom szerint egy bizonyos kor alatt úgyis a sajtos, meg a halas tészta a "mindentvivő" :-) ), de mi például megtaláltuk a helyi halpiacot, úgyhogy legalább háromszor volt hal-polip-tengeri gezemice. Szerencsére nálunk a két gyerekből egy eszi az ilyesmit, a másik meg a büdös sajtért lelkesedik. :-) Ráadásul a hal nem drága, de még a sima kaja sem drágább alapanyagként, mint itthonról konzervezni. És akkor frisset eszel. Szóval apartman rulez!
Ami nekünk megdobta a költségeket, az az volt, hogy június végére ugyanez az apartman már 32 000 Ft/fő, és mi éttermeztünk, "hajókirándultunk", múzeumoztunk is.

Csokis · http://csokis.blog.hu 2015.03.11. 08:59:57

Ja, és még egy. Az út Szlovénián keresztül kb. ugyanannyi, de olcsóbb az autópálya, és nincs sorbanállás a fizető kapuknál, mert matrica rendszer van.

danpress 2015.03.11. 09:00:38

@Ruman Miklós: legközelebb majd akkor agymunkázzál, ha blogot kell írni, mert az láthatón szarul megy :D

danpress 2015.03.11. 09:03:23

ja, jót röhögtem a kicsinyes filléreskedés után a fejlécben a "Siker és életstílus" menüponton :D óriási :D

lobster thermidor 2015.03.11. 09:08:53

Ha Horvátországba utazol, akkor minimum egy - két dolgot kötelező megkóstolni a helyi ételek közül. Aki nem szereti a halat, az bőséges választékot talál a hagyományos húsételekből, ehet fehér sajtot pepperonival, vagy akár dalmát prsutot is, ha nem akarja nagyon teleenni magát. De főleg az Ísztrián a közös múlt miatt bármilyen olaszos ételt ehet, és persze megtalálja a pékségekben a frissen sült bureket, és az ahhoz hasonló finomságokat.
Mi a 70 - es években kényszerültünk konzerveket vinni Görögországba, bár akkor is kiszorítottunk a mai lehetőségekhez mérten sokkal szűkösebb valutakeretünkből egy hal, és polipvacsorát, vagy egy jó adag fetás, fekete olívás salátát. Na akkor el is döntöttük, hogy éljen konzerven az aki akar, mert egy utazás semmit nem ér a helyi specialitások, ízek, illatok nélkül.
Igaz, egy egész kicsit sántít a hasonlat, de olyan ez, mintha elmennél Badacsonyba, és az 1 deci, mert ugyebár nem fontos literszámra vedelni, Szürkebarát, vagy Olaszrizling helyett az otthonról hozott csapvizet iszogatnád a naplementében gyönyörködve a hegyoldalban.

Szelid sunmalac 2015.03.11. 09:22:03

Kedves Miklos! Utazasszervezoi es volt utazasiiroda tulajdonosi tapasztalattal a hatam mogott hadd jegyezzem meg, ha te ilyen szamitast keszitesz egy utra, es ezt igy megprobalod eladni, akkor maris csodbe mentel. Azonkivul ez a szokasos atbaszas, mint pl. Gorogorszag mar 79e forinttol, aztan a reszleteknel ott a 79e+48e jarulekos koltsegek. Amiben a koltopenzs stb. persze nincs benne. Hangazatos, meg szep, de aki leteben egyszer is volt mar barhol, az tudja, hogy hazugsag.

Szelid sunmalac 2015.03.11. 09:22:46

Ennyi elutesem egy kommentben regen volt. Elnezest.

vittore 2015.03.11. 10:03:10

@Ruman Miklós: Nehogy már a kényeskedők "kiváltsága" legyen az apartman, meg a szálloda. Minden ember más, de ha nekem csak 39.000 Ft om lenne, eszembe sem jutna elindulni külföldre, inkább maradok itthon.

Ludmanó 2015.03.11. 11:33:49

Ez lehetetlen. Ez ennyi pénzből nem nyaralás lenne, hanem túlélőpróba. 39.000 Ft-tal elindulni hülyeség. Bármi közbejöhet.... Ha meg mégis nyaralni mennék Opatijába, nem azzal akarom tölteni az időm, hogy kimatekozzam mire mennyit tudok fizetni.... Ezt aki beeszi, meg is érdemli. Valósághoz semmi köze.

Netuddki. 2015.03.11. 12:08:54

@Ruman Miklós: "elkényesztetett"

Baszmeeeeeg...

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2015.03.11. 12:26:39

4 fő aszkétával számolva biztos ki lehet hozni 39 ezerből :D
nem tudom hányan fognak ennyi pénzzel elindulni az útmutatásaid alapján...

Nekem amúgy semmi bajom a kempingekkel, bírom a sátrazást, a horvát kempingek pedig európai viszonylatban nagyon jól felszereltek, minőségiek, tiszták, de az azért beleférhetett volna, hogy a közhiedelemmel ellentétben semmivel sem olcsóbbak, mint az apartmanok, sőt főszezonban, helyenként még drágább is lehet. (A kempingek előnye, hogy általában közvetlenül a tengerparton vannak, nincs cuccolás, több kilométeres gyaloglás a strandra, majd vissza, biztonságos a parkolás és ha jó sátorhelyet találunk, még a tengerre néző kilátás is megvan.)

5perc 2015.03.11. 13:09:56

Nincs benne az autókölcsönzés ára. (Saját autónál nagyon nagyvonalúan eltekintünk a fenntartás/avulás utazás idejére eső részéről?)
Biztosítás nélkül sem utazok. Ez a 39000 messze áll a valóságtól.

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2015.03.11. 13:44:52

és ha már számolunk, akkor számoljuk bele a sátorkölcsönzés vagy vásárlás összegét is, mert a sátor sem alapfelszerelés minden háztartásban.

Kolléga 2015.03.11. 15:13:51

Ebben semmi életszerű sincs. Van egy autóm, amivel el merek indulni egy sok száz kilométeres útra, de sátorban alszom és itthonról viszem a konzervet. Ne nézzük már hülyének az embereket, senkinek sem kell elmagyarázni, hogy ha sátorban alszik spórolhat, vagy ha viszi a kaját. De ez nem nyaralás, hanem egy gondolatkísérlet. Azt hittem valós tippeket kapok, hogy hol tudok értelmesen spórolni a nyaralás költségein, nem egy ilyen agyrohamot, hogy hordjam otthonról a konzervet, meg megspórolhatom az autópályadíjat, ha nem hajtok fel. Kösz, a semmit!

El-kúrom 2015.03.11. 18:29:57

Ha gyalog megy, árokparton alszik és bogarakat eszik kijön nulla forintból is !

Ruman Miklós 2015.03.11. 19:35:59

Én és a barátaim évek óta így utazunk ebbe a térségbe, simán teljesíthető a leírtak alapján a leírt összegből, nélkülözés és kényelmetlenségek NÉLKÜL. 9 ezer forintnyi kaja költségből igen széles spektrumból lehet válogatni, úgy vélem. Habár nekem kempingezéseken nagy kedvencem a csilis bab konzerv (nem értem a konzerv szó olvasása után miért háborodnak fel ennyien), mellette pedig egy nagy adag gyümölcs, jeges kávé meg amihez még kedvem van a vásárlás pillanatában. A matek nem nehéz, de aki előbb háborog mint hogy számolna, inkább ne írjon. A cikkben sehol nem írtam, hogy ennyiből KELL utaznia BÁRKINEK, világos, hogy ez egy minimum költség, amelyből MÁR teljesíthető ez a kaland, persze kompromisszum van (kemping), de nagyjából ebben ki is merül. Mi idén is megyünk többek közt a bejegyzésben említett térségbe, aki még nem volt bátran ajánlom, könnyen bele lehet szeretni.

villacaesar · https://www.facebook.com/villacaesarvir/ 2016.03.07. 09:10:01

Mindenkinek figyelmébe ajánlom a Puntadura strandot Horvátországban, amelyről itt olvashtnak bővebben horvatorszagutazastippek.blog.hu/2016/03/01/a_puntadura_strand_bemutatasa_a_vir_szigeten

Zoltán Lantos 2017.07.14. 19:04:16

Bocsi,de nem értelek Benneteket...miért kell levenni a fejét a másiknak,mert megosztotta az élményét? Nyilván különbözőek vagyunk,ezért a nyaralást is másként-másként gondoljuk/éljük meg....Ne gyűlölködjünk már /még beperel a kormányunk,h konkurenciák akarunk lenni.../. Szerintem az Adria gyönyörű,és ki-ki élvezze a saját igénye/lehetősége szerint! Mindenkinek jó nyaralást ! És persze,ha valaki valami olyat lát,tapasztal,ami aktuálisan klassz,akkor ne fogja vissza az infót.....